Oké, oké NAGYON rég írtam és bocsi, de tényleg lusta vagyok, meg időm is alig van. Most is csak azért tudtam leülni írni kicsit, mert nem menetem suliba. Na de mivel már rég írtam, gondoltam firkantok egy kis összefoglalást, hogy mi is történt velem az elmúlt pár hétben. Megpróbálom szépen, sorjában:
Először is összevesztünk Bellával. Ez úgy volt, hogy egyik reggel az ékszereim között turkálva egy hosszú, színes gyöngyökből fűzött karkötő mellett döntöttem. Gyorsan feltekertem a karomra, aztán már mentem is suliba. Egyik szünetben a lányok kérdezősködtek a darabról.
-Honnan van? -Loren.
*Loren= osztályunk azon lány tagja, akivel sose tudom, hogy milyen a kapcsolatunk, bár ha fogadnom kéne, valószínűleg inkább a rossz felé hajlanék. Na nem az elviselhetetlen felé, de régebben nem egy pocsék estét okozott nekem. Mindegy, igyekszem nem foglalkozni vele és kész. Egyébként Mike ikertesója, úgy fest a kiismerhetetlenség náluk valami családi tulajdonság.*
-Passz, már nagyon régi, lehet, hogy én csináltam, lehet, hogy kaptam. Nem emlékszem. -feleltem őszintén.
Bella már itt is furcsa volt, ezért így folytattam -Bella minden oké?
-Ja -vágta rá, de nem éppen tűnt őszintének a hangja, amit hallottam is, de hát ha nem akarja elmondani, hogy mi baja, én nem fogom faggatni, annyiban hagytam.
Elmentem wc-re és mire visszaértem a terembe, azt láttam, hogy mindenki furán, megvetéssel néz rám, így odamentem Jemmához, hogy kiderítsem mi van.
-Mi a gáz, történt valami? -kérdeztem.
-Nem hiszem, hogy az én dolgom ezt elmondani -felelte, majd el is tűnt.
Éreztem, hogy Bellával és a karkötővel lesz valami, mert már az előbb is, amikor szóba került furcsa volt.
-Most mégis mi van? -kérdeztem amikor odaértem elé. -A karkötőről van szó? -folytattam.
-Igen, mert azt én csináltam anyával, és az enyém. -felelte felháborodva.
-Hogy mi van? És ezt mért nem nekem mondod? Mért várod meg amíg kimegyek és kezdesz el tolvajként beszélni rólam a hátam mögött? -akadtam ki.
-Hát, mert én próbáltam jelezni -védekezett.
-Mivel? Azzal, hogy látom, hogy bajod van, rákérdezek és nem mondasz semmit?
-De nálad volt a karkötő, hordtad és nem úgy tűnt, hogy vissza fogod adni.
-Jézusom, azt se tudtam, hogy a tied! -már elég hangosan beszéltem... -Pontosan tudod, hogy anyu ha bármi ékszert talál, amiről tudja, hogy nem az övé, bedobja a én cuccaim közé, lett már meg így nem egy nálunk felejtett ékszered, nyilván ezzel is ez történt és miután nekem is rengeteg ilyen karkötőm van még régről, fel se tűnt, hogy ez nem az enyém, ha tudtam volna, biztos, hogy körbekérdezek, hogy kié. Nem is értem milyen alapon nem bíztál bennem, mégis mit hittél???
-Jól van, Nessa ne fújd fel ennyire a dolgot, én nem haragszom rád -nézett rám, úgy mintha itt tényleg ő haragudhatna. Na itt lett tele az a bizonyos pohár, ilyen egyszerűen nincs!
-Remek, hogy te nem haragszol rám, de tudod, én haragszom rád -mondtam, az "én" szót kiemelve. -Feltűnt, hogy épp tolvajnak állítottál be? Tudod, hogy ez egy nagyon komoly vád, amit aztán az ember nem nagyon mos le magáról, te meg minden alap nélkül ilyeneket mondasz rólam. Gondold már végig, hogy mit ejtesz ki a szádon! -Mondandóm közben letekertem a kezemről azt a fránya karkötőt. -Tudod, pont úgy viselkedtél, mint azokat akiket leszoktál nézni, gratulálok! -fejeztem be, majd hozzávágtam (nem erősen, csak azzal a mozdulattal) a karkötőt és kimentem a teremből.
Elég szarul esett az egész, már csak a feltételezés is, ráadásul nem volt semmi valóságalapja. Másnapra asszem eljutott Bella agyáig amit mondtam és bocsánatot kért, ami szép és jó, de ennyi most nem elég. Nem mondom, hogy nem szeretem, viszont ezzel a húzásával eléggé elásta magát előttem, szóval kétlem, hogy mi mostanában megint olyan jóban leszünk, mint voltunk, de ez van, igazából nem is nagyon izgat.
Aztán ott van Ben, akit még szilveszterkor ismertem meg. Szóval a lényeg egyszerűen és gyorsan, hogy összejöttünk. De semmi komoly, már vége is van. Pont ezért nem is nagyon terveztem részletesebben mesélni a történtekről, hisz már úgyse számít, kedves, aranyos srác, de nekem nem ő kell. Most akkor minek hitegessem szerencsétlent? Szívás, jó lenne, ha szeretni tudnám, de hát az ilyen dolgok sajnos nem kívánságra mennek. És, hogy akkor most mi van a fiúkkal? Hát ügye ott van Liam, akinek még meg van a barátnője, tehát ő most boldog, meg ott van még Mike, aki anyám szerint totál oda van értem, amit mondjuk eléggé kétlek, de mindegy, a lényeg ő talán egy olyan srác, aki érdeklen, viszont akkor se fogok beállni a sorba és rajongani érte. Hah! Azt lesheti. Inkább csak megjegyzem magamban, h "kár érte" és tovább megyek.
Na most így hirtelen ezek a fontosabb dolgok. Persze történt sok minden más, az élet folyik, mint mindig de, most ezekre volt időm és energiám.
2014. február 4., kedd
2014. január 7., kedd
4. nap a naplómban
január 7.
Hirtelen pattantak ki a szemeim. Izzadtan, s reszketve feküdtem az ágyamba. Amint eszembe jutott, hogy mit is álmodtam pontosan, zokogni kezdtem. Egyszerűen nem tudtam abba hagyni. Csak ültem és levegő után kapkodtam, miközben arcomon patakokban folyt a könnyem.
Álmomban sorra haltak meg emberek, akiket szeretek. Az egyik nagymamám, a nagypapám, az unokabátyám, Tim (anyu barátja) és végül anyu. Eddig bírtam, itt riadtam fel. Életembe nem álmodtam még ilyen rosszat, sőt egyáltalán nem álmodtam még rosszat! Tudom, hogy ez furán hangzik de én kiskoromban se voltam az a rosszat álmodós típus. Leginkább semmit sem álmodtam, vagy legalábbis sose emlékeztem az álmaimra. Most meg 16 évesen ültem az ágyamban és nem tudtam abbahagyni a sírást. Amikor sikerült egy kicsit megnyugodnom, megnéztem, hogy mennyi az idő. Negyed 6-ot mutatott az óra, tehát még volt háromnegyed órám, de nem mertem vissza aludni, nehogy folytatódjon ez a rémálom és Keith is meghaljon. Felkeltem és felébresztettem anyut is. Nem értette, hogy mit akarok, majd mikor kijött a szobájából, eszembe jutott az álmom és zokogva borultam a vállára. Aggódva próbálta kitalálni, hogy mi történhetett, ezért amennyire a sírás engedte, elmondtam, hogy mit álmodtam és megkértem, hogy feküdjön mellém... Az ágyamban fekve simogatott, mire egy kicsit megnyugodtam és félelmem ellenére szundítottam egy kicsit. De nem tartott túl sokáig mert aztán kelnem kellett. Anyu csinált nekem egy kávét én meg nagy nehezen kimásztam az ágyamból és készülődni kezdtem. Ahogy azt előre sejtettem, a tegnap reggeli energiámnak már nyoma se volt, fáradtan néztem a tükörképem, ami élőzombiként nézett vissza rám. Gyorsan letusoltam, hátha az felfrissít kicsit, majd sietve némi sminket pakoltam magamra. Nagyjából ugyanúgy nézett ki mint, mint a tegnapi, csak a nyers szemhéjpor helyett most egy lilás árnyalat mellett döntöttem. Azért szeretem ezt a sminket, mert nem túl feltűnő, viszont a lila nagyon jól kiemeli zöld szemeimet. Felkaptam egy szűk világos farmer, Sissy "broken promises" pólóját, ami bár az övé, mostanában kicsit lenyúltam (örök hála érte, imádom), pulcsi, kabát, cipő és már rohantam is.
A buszon Andre-val jöttem.
*Andre= 11 éve az osztálytársam, bírom, de mint csak havert, soha semmi többet nem jelentet. Egyébként elég jól néz ki és jó fej is, tehát nincs nagy gondja a csajozással, bár azt hiszem én és az osztályba járó többi lány már csak azért se akarnánk tőle semmit, mert túl régóta ismerjük. De az alsóbb évesek jó része oda van érte...*
-Mizu? -ült le mellém.
-Hulla vagyok! -feleltem félig csukott szemmel hátradőlve székemen.
-Én is.
-Akkor mi lenne ha csak ülnénk és pihennénk? -kérdetem apró mosollyal az arcomon.
Na félreértés ne essék, ez nem bunkóság vagy koptatás volt én bírom őt tényleg csak pontosan tudom, hogy hogy ha mindketten kivagyunk, nem sok értelme van dumálni, csak felidegesítjük egymást.
-Tetszik az ötlet.
Ezután csendben ülve utaztunk. Nem túl hosszú az út, de még ez a rövid kis pihenés is nagyon jól esett.
-Van cigid? -kérdezte a suli előtti megállónál. -Kapsz cserébe kávét -üzletelt rögtön.
-Egy szálam van.
-Feló? Kapsz kávét, Nessa, kávét!!!! -győzködött.
-Nem kell a kávéd, de cigizni se akarok, tied lehet -feleltem nevetve a kis "győzködési-akcióján".
-Kajak? De jó, köszi. -örömködött.
-Cigi-tesó -mosolyogtam rá.
*Cigi-tesó= ezt még régebben találtuk ki és nagyjából annyit jelent, hogy ha valamelyikőnknek nincs cigije, a másiknak meg van, nyugodtan tarhálhatjuk egymást.*
Dupla fizikával kezdtünk, ahogy még három héten keresztül mindennap fogunk. Ez alapból para és erre még jön Smith zseniálisan fárasztó humora.
*Smith =fizika tanár, aki roppant humorosnak tartja magát, de sajnos téved.*
Hosszú volt az a másfél óra!
Ez után jött egy túlélhető angol óra, amit egy dráma követett. A dráma órák mindig viccesen telnek! Köszönhetően annak, hogy az osztály nagy része már 11 éve együtt van, nem igazán van olyan szitu, amiben kínosan éreznék magunkat egymás előtt. Már úgyis mindenki látott mindenkit mindenféle helyzetben. Pont ezért egyáltalán nem para egy dráma órán prostit játszani egy impro jelenetben (pl én ma) vagy épp egy a pulcsijába dugott kezével magának nagy hasat produkáló srác, aki vékony hangon arról ordibál, hogy ő perceken belül szülni fog. Hát igen ilyen és ehhez hasonló jelenetek tanúja lehetett aki ott volt a mai drámaórámon.
Ezek után jött egy német. Őszintén szólva rühelem a németet, valahogy taszít a nyelv, az egész hangzása olyan mintha katonák menetelnének. Blah! Viszont a tanárt nagyon bírom, ahogy mindenki más is, Rana az egyik kedvenc tanárom. Már az óra kezdete előtt elfoglaltam kedvenc helyemet az ablaknál, a radiátor mellett. Bár ez a pad az első sorban van, mégse jut rá nagy figyelem, mert valahogy pont kiesik a látószögből. Feltápászkodtam, hogy kidobjam rágóm papírját, majd mikor visszaértem az asztalom mellett állt Mike.
*Mike= ő is osztály társ, Andre legjobb haverja. Valamiért a fiúk nagyra tartják, ő afféle "vezérhím", de ne kérdezd, hogy mért! Komolyan lövésem sincs , amennyire én látom egy elveszett srác, aki az egója mögé próbálja rejteni a félelmeit, ezáltal nem kicsit van nagyra magával, plusz verseny mániás, neki csak az 1. hely jó. Mindehhez még társul egy fura stílus, ami nem is tudom egy kicsit olyan nyáladzós, de közben meg macsós próbál lenni és egyébként ez a legtöbb lánynál be is jön, de engem inkább csak kiráz tőle a hideg. Azért e mellé azért azt is be kell látnom, hogy jól néz ki: napbarnított bőr, zöld szemek, szép mosoly, világos barna-szőkés haj, széles váll, vékony csípő, bicepsz, és szép vádlik (oké, lehet,hogy kicsit fura, hogy tudom, hogy milyen a vádlija, de vádli-buzi vagyok, mindenkiét megnézem és tudom, hogy milyen), csakhogy ettől még nem lett jó arc... Érdekes, mert néha meg egész jól megférünk egymás mellett. Mondjuk úgy, hogy én legjobb tudásom szerint elhülyülök vele, ő meg nem nyaggat nagyon.*
-Nessa, ideülök melléd németre, jó?- nézett rám -szerinte- bájos tekintettel.
-Felőlem -ültem le.
-Örülhetnél jobban is -poénkodott (azért annyira nem egoista, hogy ilyeneket komolyan gondoljon, remélem legalábbis...).
-Várj egy pillanat és járok egy örömtáncot, csak még rápihenek egy kicsit -hülyültem én is.
-Öl táncot mondtál? -nézett rám pimasz vigyorral az arcán.
-Álmaidban -ez lett a végszó, ugyanis szerencsémre kezdődött az óra.
Épp valami fordítós feladat volt és egy olyan szón agyaltam, hogy hogy is van, amiről tudtam, hogy tudom, csak nem jutott eszembe. Már egy jó ideje éreztem, hogy Mike néz és igyekeztem nem foglalkozni vele, de azért ez nem ment olyan egyszerűen és itt untam meg, hogy folyamatosan méreget azzal az idétlen arckifejezésével, amit egyszerűen nem tudok hova tenni.
-Ne nézz már rám úgy, mintha hülye lennék, elég irritáló! -kértem, talán kicsit bunkón.
-Nem is úgy néztem rád, azt néztem, hogy mért ülsz folyton így - mutatott a lábaimra. Az 'így' egyébként úgy nézett ki, hogy keresztbe tettem a lábaim és a bal kezem (amelyikkel nem írtam) a két combom közé csúsztattam. -Már drámán is így ültél.
Hogy mi???? Most ez komoly? Mért érdekli, hogy hogy ülök és mért tudja, hogy hogy ültem drámán? Komoly kikészít ez az ember. És ne értsétek félre! NEM tetszem neki! Nála ez inkább csak valami fura kényszer, hogy minden lányról tudnia kell, hogy ha akarná megszerezhetné... Csakhogy engem nem izgat, nem állok be a 'Mike-funklubba'!!!
-Most komolyan azzal foglalkozol, hogy hogy ülök? -kérdeztem fáradtan és a szemeim forgatásával próbáltam még egy kis nyomatékot adni fáradt hangomnak.
-Ja, mert nem értem, hogy ez hogy lehet kényelmes.
-Kész mázli, hogy nem neked kell így ülnöd, nem? -mosolyogtam rá, aztán tovább figyeltem az órát.
Német után -amit sikeresen túléltem -jött egy ebéd szünet, ami alatt Gregékkel dumáltam, aztán egy óra próba, ahol jó gyerekhez méltóan mindent eltáncoltam, ezek után egy dupla művészet és már indulhattam is haza.
Bellával indultam, mert Chris-hez ment, aki arra lakik mint én, szóval együtt mentünk. Már a buszon ültünk, amikor egyszer csak valamelyik megállónál Andre szált fel a buszra. Meglepődve néztünk rá.
-Hát te? -kérdezte Bell.
-Megyek haza.
Oké, akkor megy haza, nem firtattuk. Bell és Andre szokás szerint szívatták egymást én meg csak bámultam ki a fejemből, nagyon fáradt voltam.
-Chris korrepetálni fog matekból -lelkendezett Bell.
-Ja, matekból, hogyne, olyant fogtok matekozni... -szívatta csípőből Andre.
Hazaérve átnéztem a fizikát, aztán összeszedtem magam és mentem anyuval moziba. Jó volt a film, csak nehezen ment a figyelés, nem vicc, hogy egy élő hulla vagyok! Hazafelé elaludtam a kocsiban és nem vagyok benne biztos, hogy ez normális... A legszebb az egészben, hogy pontosan tudom, hogy most le fogok feküdni és forgolódni fogok az ágyamban miközben olyan dolgokon agyalok, amiken nagyon nem kéne...
Hirtelen pattantak ki a szemeim. Izzadtan, s reszketve feküdtem az ágyamba. Amint eszembe jutott, hogy mit is álmodtam pontosan, zokogni kezdtem. Egyszerűen nem tudtam abba hagyni. Csak ültem és levegő után kapkodtam, miközben arcomon patakokban folyt a könnyem.
Álmomban sorra haltak meg emberek, akiket szeretek. Az egyik nagymamám, a nagypapám, az unokabátyám, Tim (anyu barátja) és végül anyu. Eddig bírtam, itt riadtam fel. Életembe nem álmodtam még ilyen rosszat, sőt egyáltalán nem álmodtam még rosszat! Tudom, hogy ez furán hangzik de én kiskoromban se voltam az a rosszat álmodós típus. Leginkább semmit sem álmodtam, vagy legalábbis sose emlékeztem az álmaimra. Most meg 16 évesen ültem az ágyamban és nem tudtam abbahagyni a sírást. Amikor sikerült egy kicsit megnyugodnom, megnéztem, hogy mennyi az idő. Negyed 6-ot mutatott az óra, tehát még volt háromnegyed órám, de nem mertem vissza aludni, nehogy folytatódjon ez a rémálom és Keith is meghaljon. Felkeltem és felébresztettem anyut is. Nem értette, hogy mit akarok, majd mikor kijött a szobájából, eszembe jutott az álmom és zokogva borultam a vállára. Aggódva próbálta kitalálni, hogy mi történhetett, ezért amennyire a sírás engedte, elmondtam, hogy mit álmodtam és megkértem, hogy feküdjön mellém... Az ágyamban fekve simogatott, mire egy kicsit megnyugodtam és félelmem ellenére szundítottam egy kicsit. De nem tartott túl sokáig mert aztán kelnem kellett. Anyu csinált nekem egy kávét én meg nagy nehezen kimásztam az ágyamból és készülődni kezdtem. Ahogy azt előre sejtettem, a tegnap reggeli energiámnak már nyoma se volt, fáradtan néztem a tükörképem, ami élőzombiként nézett vissza rám. Gyorsan letusoltam, hátha az felfrissít kicsit, majd sietve némi sminket pakoltam magamra. Nagyjából ugyanúgy nézett ki mint, mint a tegnapi, csak a nyers szemhéjpor helyett most egy lilás árnyalat mellett döntöttem. Azért szeretem ezt a sminket, mert nem túl feltűnő, viszont a lila nagyon jól kiemeli zöld szemeimet. Felkaptam egy szűk világos farmer, Sissy "broken promises" pólóját, ami bár az övé, mostanában kicsit lenyúltam (örök hála érte, imádom), pulcsi, kabát, cipő és már rohantam is.
A buszon Andre-val jöttem.
*Andre= 11 éve az osztálytársam, bírom, de mint csak havert, soha semmi többet nem jelentet. Egyébként elég jól néz ki és jó fej is, tehát nincs nagy gondja a csajozással, bár azt hiszem én és az osztályba járó többi lány már csak azért se akarnánk tőle semmit, mert túl régóta ismerjük. De az alsóbb évesek jó része oda van érte...*
-Mizu? -ült le mellém.
-Hulla vagyok! -feleltem félig csukott szemmel hátradőlve székemen.
-Én is.
-Akkor mi lenne ha csak ülnénk és pihennénk? -kérdetem apró mosollyal az arcomon.
Na félreértés ne essék, ez nem bunkóság vagy koptatás volt én bírom őt tényleg csak pontosan tudom, hogy hogy ha mindketten kivagyunk, nem sok értelme van dumálni, csak felidegesítjük egymást.
-Tetszik az ötlet.
Ezután csendben ülve utaztunk. Nem túl hosszú az út, de még ez a rövid kis pihenés is nagyon jól esett.
-Van cigid? -kérdezte a suli előtti megállónál. -Kapsz cserébe kávét -üzletelt rögtön.
-Egy szálam van.
-Feló? Kapsz kávét, Nessa, kávét!!!! -győzködött.
-Nem kell a kávéd, de cigizni se akarok, tied lehet -feleltem nevetve a kis "győzködési-akcióján".
-Kajak? De jó, köszi. -örömködött.
-Cigi-tesó -mosolyogtam rá.
*Cigi-tesó= ezt még régebben találtuk ki és nagyjából annyit jelent, hogy ha valamelyikőnknek nincs cigije, a másiknak meg van, nyugodtan tarhálhatjuk egymást.*
Dupla fizikával kezdtünk, ahogy még három héten keresztül mindennap fogunk. Ez alapból para és erre még jön Smith zseniálisan fárasztó humora.
*Smith =fizika tanár, aki roppant humorosnak tartja magát, de sajnos téved.*
Hosszú volt az a másfél óra!
Ez után jött egy túlélhető angol óra, amit egy dráma követett. A dráma órák mindig viccesen telnek! Köszönhetően annak, hogy az osztály nagy része már 11 éve együtt van, nem igazán van olyan szitu, amiben kínosan éreznék magunkat egymás előtt. Már úgyis mindenki látott mindenkit mindenféle helyzetben. Pont ezért egyáltalán nem para egy dráma órán prostit játszani egy impro jelenetben (pl én ma) vagy épp egy a pulcsijába dugott kezével magának nagy hasat produkáló srác, aki vékony hangon arról ordibál, hogy ő perceken belül szülni fog. Hát igen ilyen és ehhez hasonló jelenetek tanúja lehetett aki ott volt a mai drámaórámon.
Ezek után jött egy német. Őszintén szólva rühelem a németet, valahogy taszít a nyelv, az egész hangzása olyan mintha katonák menetelnének. Blah! Viszont a tanárt nagyon bírom, ahogy mindenki más is, Rana az egyik kedvenc tanárom. Már az óra kezdete előtt elfoglaltam kedvenc helyemet az ablaknál, a radiátor mellett. Bár ez a pad az első sorban van, mégse jut rá nagy figyelem, mert valahogy pont kiesik a látószögből. Feltápászkodtam, hogy kidobjam rágóm papírját, majd mikor visszaértem az asztalom mellett állt Mike.
*Mike= ő is osztály társ, Andre legjobb haverja. Valamiért a fiúk nagyra tartják, ő afféle "vezérhím", de ne kérdezd, hogy mért! Komolyan lövésem sincs , amennyire én látom egy elveszett srác, aki az egója mögé próbálja rejteni a félelmeit, ezáltal nem kicsit van nagyra magával, plusz verseny mániás, neki csak az 1. hely jó. Mindehhez még társul egy fura stílus, ami nem is tudom egy kicsit olyan nyáladzós, de közben meg macsós próbál lenni és egyébként ez a legtöbb lánynál be is jön, de engem inkább csak kiráz tőle a hideg. Azért e mellé azért azt is be kell látnom, hogy jól néz ki: napbarnított bőr, zöld szemek, szép mosoly, világos barna-szőkés haj, széles váll, vékony csípő, bicepsz, és szép vádlik (oké, lehet,hogy kicsit fura, hogy tudom, hogy milyen a vádlija, de vádli-buzi vagyok, mindenkiét megnézem és tudom, hogy milyen), csakhogy ettől még nem lett jó arc... Érdekes, mert néha meg egész jól megférünk egymás mellett. Mondjuk úgy, hogy én legjobb tudásom szerint elhülyülök vele, ő meg nem nyaggat nagyon.*
-Nessa, ideülök melléd németre, jó?- nézett rám -szerinte- bájos tekintettel.
-Felőlem -ültem le.
-Örülhetnél jobban is -poénkodott (azért annyira nem egoista, hogy ilyeneket komolyan gondoljon, remélem legalábbis...).
-Várj egy pillanat és járok egy örömtáncot, csak még rápihenek egy kicsit -hülyültem én is.
-Öl táncot mondtál? -nézett rám pimasz vigyorral az arcán.
-Álmaidban -ez lett a végszó, ugyanis szerencsémre kezdődött az óra.
Épp valami fordítós feladat volt és egy olyan szón agyaltam, hogy hogy is van, amiről tudtam, hogy tudom, csak nem jutott eszembe. Már egy jó ideje éreztem, hogy Mike néz és igyekeztem nem foglalkozni vele, de azért ez nem ment olyan egyszerűen és itt untam meg, hogy folyamatosan méreget azzal az idétlen arckifejezésével, amit egyszerűen nem tudok hova tenni.
-Ne nézz már rám úgy, mintha hülye lennék, elég irritáló! -kértem, talán kicsit bunkón.
-Nem is úgy néztem rád, azt néztem, hogy mért ülsz folyton így - mutatott a lábaimra. Az 'így' egyébként úgy nézett ki, hogy keresztbe tettem a lábaim és a bal kezem (amelyikkel nem írtam) a két combom közé csúsztattam. -Már drámán is így ültél.
Hogy mi???? Most ez komoly? Mért érdekli, hogy hogy ülök és mért tudja, hogy hogy ültem drámán? Komoly kikészít ez az ember. És ne értsétek félre! NEM tetszem neki! Nála ez inkább csak valami fura kényszer, hogy minden lányról tudnia kell, hogy ha akarná megszerezhetné... Csakhogy engem nem izgat, nem állok be a 'Mike-funklubba'!!!
-Most komolyan azzal foglalkozol, hogy hogy ülök? -kérdeztem fáradtan és a szemeim forgatásával próbáltam még egy kis nyomatékot adni fáradt hangomnak.
-Ja, mert nem értem, hogy ez hogy lehet kényelmes.
-Kész mázli, hogy nem neked kell így ülnöd, nem? -mosolyogtam rá, aztán tovább figyeltem az órát.
Német után -amit sikeresen túléltem -jött egy ebéd szünet, ami alatt Gregékkel dumáltam, aztán egy óra próba, ahol jó gyerekhez méltóan mindent eltáncoltam, ezek után egy dupla művészet és már indulhattam is haza.
Bellával indultam, mert Chris-hez ment, aki arra lakik mint én, szóval együtt mentünk. Már a buszon ültünk, amikor egyszer csak valamelyik megállónál Andre szált fel a buszra. Meglepődve néztünk rá.
-Hát te? -kérdezte Bell.
-Megyek haza.
Oké, akkor megy haza, nem firtattuk. Bell és Andre szokás szerint szívatták egymást én meg csak bámultam ki a fejemből, nagyon fáradt voltam.
-Chris korrepetálni fog matekból -lelkendezett Bell.
-Ja, matekból, hogyne, olyant fogtok matekozni... -szívatta csípőből Andre.
Hazaérve átnéztem a fizikát, aztán összeszedtem magam és mentem anyuval moziba. Jó volt a film, csak nehezen ment a figyelés, nem vicc, hogy egy élő hulla vagyok! Hazafelé elaludtam a kocsiban és nem vagyok benne biztos, hogy ez normális... A legszebb az egészben, hogy pontosan tudom, hogy most le fogok feküdni és forgolódni fogok az ágyamban miközben olyan dolgokon agyalok, amiken nagyon nem kéne...
2014. január 6., hétfő
3. nap a naplómban
Január 6.
Első nap a suliban. Nem is tudom, hogy vártam-e vagy inkább csak a pokolba kívántam az egészet. Talán egy kicsit mindkettő. Mivel tegnap délután 4-kor keltem, nem igazán tudtam elaludni este. Aztán olyan 2 körül 4-5 óra forgolódás, filmnézés, könyvolvasás (szemeim fárasztása érdekében) után sikerült végre álomba merülnöm. Ezzel szemben meglepő módon 6-kor úgy pattant ki a szemem, mintha már vagy egy hete aludnék. Valószínűleg ez az energia még a szünetes kipihentségemnek köszönhető és az igen közeli jövőben búcsút inthetek neki, de hát amíg van, kihasználom. Így kimásztam az ágyból, csináltam magamnak és anyunak egy-egy nagy bögre kávét, bevittem neki az övét, hogy azzal ébresszem fel, majd visszamentem a szobámba, bedőltem még egy kicsit az ágyamba és élveztem a kávém finom ízét. Idő volt, lassan fel kellett kelnem és el kellett kezdenem készülni. Kimásztam a hívogatóan meleg ágyamból, hűvös volt a szobámban. Mindig hidegben alszom, valahogy szeretem az érzést amikor a szobában hideg van, bent a takaró alatt meg finom meleg. Olyan ez mint valami egyéni "védőfal", ami megvéd a rossztól (azaz a hidegtől... ).
Alter suli = fura szokások, mint például, hogy január 6.-án rendszerint az egész suli útra kel és kirándul egy nagyot. Szerencsére mi ezt idén kivételesen megúsztuk ugyanis szombaton lesz osztály fellépésünk, amire még bőven nem árt próbálnunk, így mi ma kirándulás helyett a suliban maradtunk és 5 órán át gyakoroltunk. Mivel egész nap csak próbák voltak, lazára vettem az öltözködést, egy feszes, világos farmert választottam, hozzá egy egyszerű bő szabású szürke pólóval, ami láttatni engedi az egyik vállam. Azért a táskámba még bedobtam egy barackszínű feszes toppot, tekintve, hogy a táncok közben bizony hajolgatni is kell és bár biztos lett volna akinek tetszik a kibukkanó mellem, én nem kívántam ezzel boldogítani kanos osztálytársaimat. Sminkemet most se vittem túlzásba, egy kis alapozó segítségével megpróbáltam eltüntetni a karikáimat, fekete szemceruzával kihúztam a felső vízvonalaimat meg az alsók külső felét, még egy kis világos szemhéjpúder, gyors szempilla-spirálozás, labbelo és kész is voltam. Viszonylag elégetten néztem a végeredményt, majd gyorsan fogat mostam, eltettem a kajám és már indulhattunk is. Beültem anyu mellé a kocsiba, aki az első napra való tekintettel eldobott a suliig. Kipattantam a kocsiból és már indultam is be. Januárhoz képest nagyon jó idő volt, be se kellett húznom a kabátom. Felmentem a már unalomig koptatott lépcsőkön és beléptem az osztályomba, ahol szokás szerint káosz tombolt. Köszöntem a rég nem látott arcoknak, majd oda mentem Billhez, akit bár eddig nem említettem, lényegében ő is olyan nekem mint egy tesó.
-Csáó! -öleltem meg.
-Szia -ölelt vissza mosolyogva. -Ügye jól gondolom, hogy te most ki szeretnél jönni velem a boltba?
Ránéztem az órára: 7:53. Hát... necc, de végül is legfeljebb kések pár percet, az még belefér. Úgyis Stew-el vagyunk, ő meg kétlem, hogy beírná.
*Stew= ofő. Nem egy idegbajos forma, kevés nála nyugodtabb és flegmább embert ismerek. Ja egyébként mi minden tanárunkat a keresztnevén szólítunk.*
-Menjünk, csak felveszem gyors a kabátom -adtam meg magam.
-Ok, de még kell találnom valakit aki vesz nekem csokit.
*Oké ez furán hangzik, ki ne tudna csokit venni? Csak hogy mi még egy régi megszokás miatt a cigit hívjuk így, különösképp ha épp a suliban vagyunk.*
-Greg már biztos itt van, felhívjam? -kérdeztem.
-Ja az jó lenne.
Igazam volt Gregék már itt voltak és a sulival szembeni placcunkon cigiztek. Mi is oda indultunk csak hogy útközben szembe jött velünk Little, aki pont ugyanolyan jó volt a célra, mint Greg lett volna ők meg már úgyis indultak be, szóval megkértük Little-t, hogy szerezzen nekünk cigit majd megvártuk a bolt előtt.
*Little= eggyel fölénk jár, haver. A Little csak becenév, de mindenki így hívja.*
Megkaptuk a doboz nikotint és rágyújtottunk egy-egy szálra, majd csendben hallgattuk cigarettáink sercegését.
-Ember, rohadtul 3 perce óra van -néztem a telefonomra.
-Hagyjad már, egész nap próbálunk és Stew-el vagyunk -válaszolt unottan.
Elégtek a cigik, mi meg visszafelé indultunk. A többi osztály irigykedve nézett ránk, amiért mi kihagyhatjuk az éves szívást és a suliban próbálhatunk. Megértem! Komolyan, többször is szokott ilyen lenni egy évben, de ez a kirándulás a legnagyobb szívás az össze közül! Hideg és sár van, plusz rendszerint úszni lehet a latyakban...
A terembe érve realizáltuk, hogy nem hogy nem késtünk, de Stew még a teremben se volt. Ez egészen fél 9-ig így is maradt. Addig beszélgettem a lányokkal (Becca, Jemma, Jenny, stb), Bella is befutott, váltottunk pár szót és megbeszéltük, hogy suli után kimegyünk a kedvenc parkunkba dumálni.
Stew is megérkezett, megbeszéltük, hogy mi lesz a napi program, majd mindenki ment a dolgára. Mi a lányokkal hastáncot próbálni, a zenés csapat a számot tette össze, a maradék srác meg a teremben focizhatott, amíg nem kellett próbálniuk. A hastánc már egyre jobban ment, sőt most már mondhatnám, hogy jól ment. Ez nem mindig volt ám így, sok munkánk van benne, hogy ne úgy nézzünk ki mint egy partra vetett bálna csorda.
Feljöttek a fiúk és elkezdték próbálni az ő számukat, ami azt jelentette, hogy mi pihenhettünk. Bill szerencséjére konferálni fog, ezért neki nem kell részt venni egyik műsorban sem, tehát ő egész nap szünetelt. Leültem mellé dumálni.
-Fáradt vagyok! -indítottam beszélgetésünket.
-Kérsz? -tartotta felém a monsteres dobozt.
-Megrontasz -kortyoltam bele mosolyogva az energiaitalba.
-Nem kellek én ahhoz -nézett rám azzal a tipikus "huncut-kisfiús" mosolyával.
Nevetve boxoltam a vállába, mire ő sértődött fejet vágott, majd galád módon bökdösni kezdett.
-Jó, nem bírom, áu! Nyertél! -adtam meg magam. -Na, hogy telt a szünet? -kérdeztem a hasamat dörzsölgetve.
-Gyorsan. És kb az egyharmadára nem emlékszem.
-Szép. Bulik?
-Ahogy mondod. Tied?
-Furán! Ésszel tudom, hogy hosszú volt, mégis rövidnek tűnt, de ahogy visszagondolok vagy egy évnyi emlékem van -feleltem elgondolkozva.
Még egy darabig beszéltünk meg röhögve néztük ahogy a fiúk próbálnak egyszerre lépni, aztán...
-Emberek! Rocky! -szakította meg kegyetlenül békés pihimet Becca. Mennem kellett. Eltáncoltuk a rocky-t, de mivel az ment nem is pazaroltuk rá több időt, így most már jöhetett Bellék tánca, ami egy kortárs tánc darab, az egyik osztálytárunk zongora szerzeményére.
És ez így ment egész nap: hol ezt próbáltuk, hol azt, aztán megint ezt... fél 2-kor végeztünk. Addigre totál elfáradtam és a többi osztály is visszaért már a kirándulásról. Végig nézve mocskos ruháikon és gyűrött arcunkon egyértelművé vált, hogy a mi kis osztályunk nagyon jól járt ma.
A reggeli jó idő fokozódott, konkrétan egy vékony pulcsiban álltam a buszmegállóban. Bell-el elmentünk a kedvenc padunkra és egy napos padon ülve beszélgettünk.
-Na és mi volt a szilveszter? Mármint ez a Liam téma... jól vagy? -nézett rám barna szemeivel.
*Ő is jóban van Liammal, még rajtam keresztül haverkodtak össze régen...*
-Persze, csak fura ez az egész pengető téma -válaszoltam. -És ti, mi van Chris-szel? -tereltem a témát.
*Chris =Bell barátja, nekik is elég hosszú történetük van, amiből egy tökéletes tipik amerikai rom-komot lehetne írni, de a lényeg, hogy most együtt vannak és nagyon boldogok.
-Minden nagyon oké -mondta azon az elvékonyodott "üvölt-róla-hogy-nagyon-boldog" hangján.
-Örülök, megérdemlitek! -mondtam neki őszintén.
Még beszéltünk egy darabig majd mindketten hazaindultunk. A buszomon ülve csukott szemmel dőltem az ablaknak és zenét hallgattam. Kinyitottam a szemem egy pillanatra, hogy zenét váltsak, aztán mielőtt "vissza feküdtem" volna, megakadt a szemem négy korombeli srácon. Nem néztek ki rosszul, sőt volt köztük egy, aki eléggé tetszett. Beszélgettek, szívatták egymást, röhögtek. Tetszett a társaságuk. Észrevettek. Néha rám néztek, lehet, hogy rólam is beszéltek -nem tudom, zenét hallgattam-, bár őszintén szólva kétlem. Mosolyogva próbáltam nem őket nézni, de nem ment könnyen... Ketten közülük előbb szálltak le mint én (a helyes nem volt a leszállók között), a másik kettő viszont rendesen végigmért, amikor felálltam a számomra a végállomást jelentő megállónál. Éreztem ahogy éget a tekintettük. Leszálltam, majd mosolyogva néztem a mellettem elhaladó busz felé, ahol "A" srác mosolyogva nézett, míg a haverja integetett. Röhögve sétáltam tovább.
Olyan jó kedvem lett az egésztől, semmi komoly, de mégis feldobta a napom. Azt hiszem ez olyan volt mint a mozgólépcsős szerelmek: amikor a szemben lévő lépcsőn meglátsz egy fiút, pár másodperc erejéig beleszeretsz, aztán soha többé nem látod. Velem is ez történt, csak nem a mozgólépcsőn, hanem a buszon...
2014. január 4., szombat
2. nap a naplómban
Oké oké tudom, hogy nem írtam pár napja, de már az elején szóltam, hogy elég lusta tudok lenni. Ma van szilveszter. Juhúúú!!! Aha, nem. Alapjáraton nincs semmi bajom a szilveszterrel, de most valahogy nem volt kedvem a bulizáshoz. Ahogy az lenni szokott ma tudtam meg, hogy hova megyek: Keith és a haverjai mentek Greg egyik haverjának a bulijába és bár Sissy-vel azt beszéltük, hogy együtt töltjük a szilvesztert, nekem nem sok kedvem volt csak szimplán kimenni hozzájuk, ő meg nem akarta ott hagyni azt a társaságot, így maradtak a külön utak.
Zita itt aludt nálam még tegnapról mára és bár vele se töltöttük együtt az estét, gondoltuk ha azt nem is legalább a készülődést együtt nyomjuk, ami szép és jó, de ha mi együtt próbálunk meg elkészülni az minimum háromszor annyi idő mint ha egyedül lennénk, ha nem még több. Egyrészről folyamatosan röhögünk, másrészről addig kritizáljuk egymást amíg tökéletesek nem leszünk, ami rendszerint nem rövid idő.
-Hallod, ne már azt a szoknyát vedd, komolyan mondom nem hiszlek el. Egyértelmű, hogy a fodros jobb -méregettem furán a piros minijét.
-De Őrült nem szereti a másikat -érvelt.
*Őrült= Zizy pasija, ne kérdezd honnan a fura becenév, talán még gimis éveiből, de tény, hogy illik rá. Egyébként rendben van a gyerek és amennyire én látom elég durván lesújtotta a Zizi nevű hurrikán, nem nagyon tud szabadulni belőle, ráadásul nem is akar, ami nála eléggé ritka*.
-A cipőhöz akkor is jobban illik a fodros, az Őrültnek meg hót mindegy csak had vegye le rólad.
-Látod ez mondjuk igaz -és nyertem. Érvelésem célba ért, tuti a fodrosat veszi. Háh.
Miután a ruha megvolt -megjegyzem nem volt egyszerű menet- nekiálltunk a sminkelésnek. Na ez meg aztán a másik fele...
-Zi, az agyamra megy ez az egész. Semmi kedvem menni, a sminket is már harmadjára kezdhetem előröl, mért is csinálom én ezt?
*Zi= ez a Zita egyik beceneve akar lenni, nálunk ez normális, gyakorlatilag bármit használunk a másik megnevezésére pl: Cica, Babe, Te, Bu, Zi (esetemben ez Sy), szóval tényleg bármit, ez normális.
-Nyugi mindjárt segítek, csak még ki kell találnom, hogy milyen legyen az én sminkem, egyébként meg ne nyávogj már, szilveszter van tehát legyen csak nagyon jó kedved és pörögj fel, mert ma este ha tetszik ha nem bulizni fogsz! -mondta határozottan.
-Szerintem csinálj magadnak cica sminket, az jó a szemformádhoz és a zöld szemeidhez is- ajánlottam.
-Ez nem is rossz ötlet.
-Ja néha van ilyenem is, persze azért nem túl sűrűn.
Zita megcsinálta a sminkét, ami gyönyörű lett majd leültetett magával szemben.
-Na mit szeretnél az arcoddal?
-Arra gondoltam lehetne valami lilás árnyalatú téma, de egyébként rád bízom csak légyszi ne legyen túl erős.
Zi zseniálisan sminkel, csak hozzám képest erősen. Igazából nem ő sminkel elviselhetetlenül durván, inkább én sminkelek óvatosan. Nem azért mert nem merek vagy nem tudok -hisz még évekkel ezelőtt egyszer elhatároztam, hogy megszeretnék tanulni nagyon szépen sminkelni és ez nagyjából össze is jött -, csak valahogy én nem szeretem a sok sminket a fejem. Egyébként az se nagyon szereti, a bőröm nem igazán szokott hálás lenni az alapozóért, de szerencsémre ez nem gond, nem nagyon vannak pattanásaim, csak a drágalátos karikákat szoktam retusálni a szemeim alatt. Időközben Zi is elkészült a sminkemmel, menetre készek voltunk, ami jó mert ő már így is késésben volt. Elindultunk aztán ki ki útjára menve folytatta az estét. Én Keithékkel buszoztam a buliba, Zi meg valahol találkozott Őrültékkel.
Mikor odaértünk, kiderült, hogy nagyjából mi vagyunk a buli lelke, ugyanis rajtunk kívül csak a házigazda, Ben és egy másik srác Bones volt ott.
*Ben nekem is új volt, szegény Bones-t meg már jó ideje próbálom lekoptatni, de nem nagyon veszi észre, én meg nem akarok bunkó lenni, de ettől még nem szerettem belé... Van egy arc, akit Sissyvel statisztának hívunk, mert amikor ott van akkor sincs, egyszerűen olyan mint ha levegő lenne, na Bones is egy ilyen ember.*
Ahogy odaértünk előkerültek a piás üvegek, volt ott minden, egy kisebb hadsereget leitathattunk volna. Aztán lassan megjelentek a kis pakkok is bennük a zöld nyugalommal. Nem tudom, lehet, hogy tagadnom kéne, de legalább szégyellnem, de én akkor is bevallom, hogy néha bizony előfordul, hogy elszívok egy joet. Nem tartom rosszabbnak az alkoholnál, nyilván mértékkel kell ezt is, de szerintem néha belefér, viszont soha semmi szintetikus szart nem vennék be! A srácok meghajtották az első cigit, majd miután azt elszívtuk kapcsoltunk némi muzsikát és táncolni kezdtünk. Épp leakartam ülni pihenni egy kicsit, mikor Greg jött oda hozzám.
-Ki jössz egy cinóra, Húgi?
-Aha, csak várj, szerzek valamit inni.
-Kint tali.
-Okés, sietek- ezzel megindultam a konyha felé. Szereztem egy vodka-colát, felöltöztem, aztán már mentem is ki Greg után. A lépcsőn ülve találtam, leültem mellé, előkerestem a cigim, meggyújtottam egy szálat, majd felé fordultam.
-Whats up??
-Ne is mond, semmi, nincs itt egy csaj se- tetetett sértődéssel néztem rá, mire ő röhögve folytatta -mármint potenciális csaj, te a húgom vagy, ember.
-Ezzel nem állok le vitatkozni -mosolyogtam -jön még valaki?
-Ja, ha nem ragad le a csajánál, akkor elvileg Liam jön.
-Van barátnője? -döbbentem meg.
-Ja kb egy hete vannak együtt, de nem vágom.
-Hát ok.
-És mi van Bones-szal, nem tetszik?- drága bátyámnak jó haverja a gyerek, ezért minden alkalommal, amikor egy légtérbe kerülünk mi hárman megemlíti, hogy jók lehetnénk együtt.
-Drága, pontosan tudod, hogy nincs vele semmi problémám, de nem érdekel -mondtam már nagyon sokadjára Gregnek.
Szerencsére pont elfogyott a cigim így nem kellett ottmaradnom a "miért?" kérdésekre.
-Menjünk be, hideg van -mentettem ki magam.
-Gyere -adta meg magát és felhúzott a lépcsőről.
Bent tovább táncoltunk, majd már nem is nagyon tudom, hogy de elkezdtem beszélgetni Bennel (a házigazdával), aztán kimentem vele még egy joera. Meglepően jó fejnek bizonyult.
Befutottak még páran, köztük Liam is, még köszönni se köszöntünk... Még mindig nem voltunk lehetetlenül sokan. Közeledett az éjfél, mindenki megindult az utca felé, hogy tűzijátékot nézzen. Nem volt kis feladat kijutni, olyanok voltunk, mint egy betonpadlós teremben tartott nyáj, akik most egy egyméteres ajtón próbálnak kijutni a füves területre, természetesen egyszerre. Azért mindenki kijutott és várta az éjfélt. Ha jól láttam Greg mégis csak talált egy csajt, de amennyire én messziről le tudtam venni, a csaj lekoptatta. Szegény Greg folyton koppan.
-10 -ordították páran, mikor eljött az idő.
-9 -még mindig a csak a lelkes kis csapat üvöltött.
-8 -már 1-2 új hangot is lehetett hallani.
-7 -egyre több új hang.
-6 -most nem gyarapodtak a hangok.
-5 -sokan az ötös számot tartották megfelelőnek a számolásba való bekapcsolódáshoz.
-4 -már majdnem mindenki számolt.
-3 -itt már mindenki ordított.
-2...........1!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! -egyszerre üvöltő, sikítozó emberek, dudaszó, tűzijáték és petárda robbanása, pezsgő, ölelkező arcok... Nagyjából így tudnám leírni az ezután következő 20-30 percet. Kezdett nagyon hideg lenni, úgy hogy visszamentünk a házba, hogy folytassuk a bulit. Épp kezdtük volna jól érezni magunkat, amikor kiderült, hogy para van, jönnek haza az ősök, le kell lépni. Most éjjel egykor ez elég gázul jött ki, de hát végül közösen megindult a társaság, olyan majd lesz valami alapon. Az utcán elmentünk egy házibuli előtt, amiről páran megvoltak győződve, hogy jó lesz nekünk és be leszünk engedve, ezért vagy félórán át csöngettek, mire kijöttek és természetesen elküldtek minket. Nem is értem mi hittek, bár tény, hogy részegen nem mindig reális az ember gondolkodása.
-Akkor most mi legyen? -kérdezték tehetetlenül páran.
-Ha nem gond, hogy sétálni kell egy félórát, hozzánk lehet jönni -szólalt meg hirtelen Liam.
-Ezt mért csak most mondod, ember?
-Greg, menj már, örülj, hogy most szóltam.
Így történt, hogy szilveszter éjjel félórát sétáltam a hidegben, majd Liamnél kötöttem ki. Zseniális... Ez is csak velem történhet meg. Útközben Keith és két haverja visszastoppoltak a belvárosba, szóval ők leváltak.
-Jégert? -kérdezte Dan, Keith egyik haverja. Liaméknél ültem a kanapén, próbáltam kicsit fel melegedni, abban a jéger csak segíthetett.
-Jöhet, köszi.
Már landolt is előttem a feles pohár benne a jégerrel. Koccintottunk majd tovább beszélgettünk. Jött a következő kör. Egyre jobb lett a hangulat. A következő kör már nem jéger volt, hanem valami whisky, nem volt rossz, de az utántöltést már visszautasítottam, nem akartam sárgaföldre inni magam. Beszéltünk egy kicsit Liammal és valahogy szóba jött a gibson pengetős nyakláncom, hogy meg van, csak letört belőle egy darab és így nem lehet hordani.
*Gibson nyaklánc= még réges-régen meséltem neki, hogy szeretnék, egy pengető nyakláncot, csak nem gitározom és így furának érezném, erre ő tavaly karácsonykor adta nekem ezt a láncot azzal a szöveggel, hogy hogy ha egy olyan baráttól kaptam aki gitározik, úgy nem gáz hordani.*
Valaki rakott be zenét, úgyhogy végigugráltam pár számot, aztán amikor már nagyon kifáradtam gondoltam körülnézek az emeleten is. Liam szobájában találtam Greget, Bonest és Liamat, valamiről beszéltek épp de láthatóan nem zavartam őket, szóval csendben leültem és figyeltem. Nem igazán azt, hogy miről beszélnek, inkább csak apróságokat, mint például az ágynemű apró mintáját, leginkább bambulásnak lehetne ezt nevezni, nem is figyelésnek. Aztán valami megütötte a fülem.
-Mutass már egy képet az asszonyról -kérte Greg Liamat.
Ő nyomkodta egy kicsit a telefonját, aztán oda tartotta Greg orra elé, aki bólogatva nyugtázta a látottakat, erre Liam Bones felé tartotta a telefont. Ő is bólogatott, mire Liam felém tartotta a készüléket, én meglepődve néztem, azt hiszem kicsit furán, majd reflexből rávágtam:
-Szép a szeme -utalva ezzel a dekoltázsára... De eskű nem bunkósággal, csak sokat lógok fiúkkal, ez nálam reflex. Amint realizáltam, hogy ez nagyon bunkó volt próbáltam javítani a helyzeten -biztos kedves és akkor minden király -plusz egy jól elszínészkedett "őszinte" mosoly.
Kis égésem alatt valamikor a többiek kimentek a szobából, ketten maradtunk Liammal. Felmásztam mellé az ágyra és a barátnőjéről kezdtünk beszélgetni.
-Ő is "apa-parás" -mondta halkan.
*Mint már mondtam apa nem sokat foglalkozott velem, ezáltal nem nagyon bízom a fiúkban, tehát "apa-parás" vagyok. Liam volt az első fiú akivel erről őszintén tudtam beszélni.*
-Ha tényleg az akkor nagyon vegyél vissza magadból és légy türelmes! -oktattam ki egykori legjobb barátomat, akit mellesleg szeretek és sajnos nem csak barátilag. Mégis, hogy tudok folyton ilyen helyzetekbe kerülni??? Áh, mindegy. Még beszélgettünk egy darabig -részeg voltam, nem tudom pontosan belőni, hogy meddig-, amikor matatni kezdett.
-A tied, a Gibson-os helyett -nyújtott felém egy élénk pink pengetőt.
-Ne Liam, nem kéne...
-Mért ne? -kérdezte, apró mosollyal az arcán.
-Mert rád fog emlékeztetni...-feleltem szomorúan.
-Barátság! -tette tenyerembe a pengetőt.
-Köszönöm! -fogadtam el végül és a melltartómba csúsztattam.
*Részegen minden ilyen apró dolgot a melltartómba rejtek, mert onnan nem veszik el, komolyan mondom a legjobb pénztárca! *
Visszamentünk a többiekhez. Későre járt, az az inkább koránra ezért nekiálltunk takarítani. Szegény Liam kétségbeesett arccal nézett körül, a kupin. Hát igen, Keith társasága után nem semmi a takarítás, az az nem olyan vészes, csak a drágáim nem nagyon ismerik a kukát,ezért semmit nem dobnak ki és a szemét hegy mindig nagyon ijesztő, de ha azt kidobálja az ember már látszik is, hogy nem olyan vészes a dzsuva.
-Ne aggódj, nem olyan vészes ez, csak dobjuk ki a szemetet és sokkal jobb lesz -nyugtattam.
Kételkedve, de azért nekiállt velem szemetet szedni, majd amikor végeztünk meglepődve adott nekem igazat.
-Basszus mennyivel jobb így.
-Mondtam, tapasztalat. Na mond meg hol van egy seprű aztán a konyhát bízd rám, te meg menny és kezdj valamit a nappalival.
Elmosogattam, megkerestem a seprűt, felsöpörtem, addig ők felporszívózták a nappalit. Még letöröltem a dohányzó asztalt, aztán fáradtan terültem ki a kényelmes szőnyegen és csukott szemmel hallgattam a zenét. Egyszer csak valaki hozzám ért, mire riadtan nyitottam ki a szemem.
-Minden oké? -kérdezte Liam.
-Persze, csak élvezem a zenét -feleltem mosolyogva.
-Jól teszed -most már ő is mosolygott -köszi a segítséget.
-Nincs mit, tudom milyen Keithék után takarítani...
Pacsiztunk egyet, majd ő tovább ment. Lassan feltápászkodtam, néztem egy buszt és pár sráccal elindultam haza. Hideg volt és minden vágyam az ágyamban való landolás volt.
Hazaérve, megmostam a fogam majd levetkőztem és már feküdtem volna le, csak hogy egy halk koppanásra lettem figyelmes. Körülnéztem, hogy mi lehet az. A parkettámon egy rózsaszín foltot vettem észre, lehajoltam és megláttam az új pengetőmet, ami addigra már teljesen kiment a fejemből. Eszembe jutott, ahogy ott beszélgettünk és hogy nekem adta a pengetőt... Oldalamon fekve, régi emlékeken merengve, még mielőtt átléphettem volna az álomvilág határát egy magányos könnycsepp gördült végig az arcomon át.
Zita itt aludt nálam még tegnapról mára és bár vele se töltöttük együtt az estét, gondoltuk ha azt nem is legalább a készülődést együtt nyomjuk, ami szép és jó, de ha mi együtt próbálunk meg elkészülni az minimum háromszor annyi idő mint ha egyedül lennénk, ha nem még több. Egyrészről folyamatosan röhögünk, másrészről addig kritizáljuk egymást amíg tökéletesek nem leszünk, ami rendszerint nem rövid idő.
-Hallod, ne már azt a szoknyát vedd, komolyan mondom nem hiszlek el. Egyértelmű, hogy a fodros jobb -méregettem furán a piros minijét.
-De Őrült nem szereti a másikat -érvelt.
*Őrült= Zizy pasija, ne kérdezd honnan a fura becenév, talán még gimis éveiből, de tény, hogy illik rá. Egyébként rendben van a gyerek és amennyire én látom elég durván lesújtotta a Zizi nevű hurrikán, nem nagyon tud szabadulni belőle, ráadásul nem is akar, ami nála eléggé ritka*.
-A cipőhöz akkor is jobban illik a fodros, az Őrültnek meg hót mindegy csak had vegye le rólad.
-Látod ez mondjuk igaz -és nyertem. Érvelésem célba ért, tuti a fodrosat veszi. Háh.
Miután a ruha megvolt -megjegyzem nem volt egyszerű menet- nekiálltunk a sminkelésnek. Na ez meg aztán a másik fele...
-Zi, az agyamra megy ez az egész. Semmi kedvem menni, a sminket is már harmadjára kezdhetem előröl, mért is csinálom én ezt?
*Zi= ez a Zita egyik beceneve akar lenni, nálunk ez normális, gyakorlatilag bármit használunk a másik megnevezésére pl: Cica, Babe, Te, Bu, Zi (esetemben ez Sy), szóval tényleg bármit, ez normális.
-Nyugi mindjárt segítek, csak még ki kell találnom, hogy milyen legyen az én sminkem, egyébként meg ne nyávogj már, szilveszter van tehát legyen csak nagyon jó kedved és pörögj fel, mert ma este ha tetszik ha nem bulizni fogsz! -mondta határozottan.
-Szerintem csinálj magadnak cica sminket, az jó a szemformádhoz és a zöld szemeidhez is- ajánlottam.
-Ez nem is rossz ötlet.
-Ja néha van ilyenem is, persze azért nem túl sűrűn.
Zita megcsinálta a sminkét, ami gyönyörű lett majd leültetett magával szemben.
-Na mit szeretnél az arcoddal?
-Arra gondoltam lehetne valami lilás árnyalatú téma, de egyébként rád bízom csak légyszi ne legyen túl erős.
Zi zseniálisan sminkel, csak hozzám képest erősen. Igazából nem ő sminkel elviselhetetlenül durván, inkább én sminkelek óvatosan. Nem azért mert nem merek vagy nem tudok -hisz még évekkel ezelőtt egyszer elhatároztam, hogy megszeretnék tanulni nagyon szépen sminkelni és ez nagyjából össze is jött -, csak valahogy én nem szeretem a sok sminket a fejem. Egyébként az se nagyon szereti, a bőröm nem igazán szokott hálás lenni az alapozóért, de szerencsémre ez nem gond, nem nagyon vannak pattanásaim, csak a drágalátos karikákat szoktam retusálni a szemeim alatt. Időközben Zi is elkészült a sminkemmel, menetre készek voltunk, ami jó mert ő már így is késésben volt. Elindultunk aztán ki ki útjára menve folytatta az estét. Én Keithékkel buszoztam a buliba, Zi meg valahol találkozott Őrültékkel.
Mikor odaértünk, kiderült, hogy nagyjából mi vagyunk a buli lelke, ugyanis rajtunk kívül csak a házigazda, Ben és egy másik srác Bones volt ott.
*Ben nekem is új volt, szegény Bones-t meg már jó ideje próbálom lekoptatni, de nem nagyon veszi észre, én meg nem akarok bunkó lenni, de ettől még nem szerettem belé... Van egy arc, akit Sissyvel statisztának hívunk, mert amikor ott van akkor sincs, egyszerűen olyan mint ha levegő lenne, na Bones is egy ilyen ember.*
Ahogy odaértünk előkerültek a piás üvegek, volt ott minden, egy kisebb hadsereget leitathattunk volna. Aztán lassan megjelentek a kis pakkok is bennük a zöld nyugalommal. Nem tudom, lehet, hogy tagadnom kéne, de legalább szégyellnem, de én akkor is bevallom, hogy néha bizony előfordul, hogy elszívok egy joet. Nem tartom rosszabbnak az alkoholnál, nyilván mértékkel kell ezt is, de szerintem néha belefér, viszont soha semmi szintetikus szart nem vennék be! A srácok meghajtották az első cigit, majd miután azt elszívtuk kapcsoltunk némi muzsikát és táncolni kezdtünk. Épp leakartam ülni pihenni egy kicsit, mikor Greg jött oda hozzám.
-Ki jössz egy cinóra, Húgi?
-Aha, csak várj, szerzek valamit inni.
-Kint tali.
-Okés, sietek- ezzel megindultam a konyha felé. Szereztem egy vodka-colát, felöltöztem, aztán már mentem is ki Greg után. A lépcsőn ülve találtam, leültem mellé, előkerestem a cigim, meggyújtottam egy szálat, majd felé fordultam.
-Whats up??
-Ne is mond, semmi, nincs itt egy csaj se- tetetett sértődéssel néztem rá, mire ő röhögve folytatta -mármint potenciális csaj, te a húgom vagy, ember.
-Ezzel nem állok le vitatkozni -mosolyogtam -jön még valaki?
-Ja, ha nem ragad le a csajánál, akkor elvileg Liam jön.
-Van barátnője? -döbbentem meg.
-Ja kb egy hete vannak együtt, de nem vágom.
-Hát ok.
-És mi van Bones-szal, nem tetszik?- drága bátyámnak jó haverja a gyerek, ezért minden alkalommal, amikor egy légtérbe kerülünk mi hárman megemlíti, hogy jók lehetnénk együtt.
-Drága, pontosan tudod, hogy nincs vele semmi problémám, de nem érdekel -mondtam már nagyon sokadjára Gregnek.
Szerencsére pont elfogyott a cigim így nem kellett ottmaradnom a "miért?" kérdésekre.
-Menjünk be, hideg van -mentettem ki magam.
-Gyere -adta meg magát és felhúzott a lépcsőről.
Bent tovább táncoltunk, majd már nem is nagyon tudom, hogy de elkezdtem beszélgetni Bennel (a házigazdával), aztán kimentem vele még egy joera. Meglepően jó fejnek bizonyult.
Befutottak még páran, köztük Liam is, még köszönni se köszöntünk... Még mindig nem voltunk lehetetlenül sokan. Közeledett az éjfél, mindenki megindult az utca felé, hogy tűzijátékot nézzen. Nem volt kis feladat kijutni, olyanok voltunk, mint egy betonpadlós teremben tartott nyáj, akik most egy egyméteres ajtón próbálnak kijutni a füves területre, természetesen egyszerre. Azért mindenki kijutott és várta az éjfélt. Ha jól láttam Greg mégis csak talált egy csajt, de amennyire én messziről le tudtam venni, a csaj lekoptatta. Szegény Greg folyton koppan.
-10 -ordították páran, mikor eljött az idő.
-9 -még mindig a csak a lelkes kis csapat üvöltött.
-8 -már 1-2 új hangot is lehetett hallani.
-7 -egyre több új hang.
-6 -most nem gyarapodtak a hangok.
-5 -sokan az ötös számot tartották megfelelőnek a számolásba való bekapcsolódáshoz.
-4 -már majdnem mindenki számolt.
-3 -itt már mindenki ordított.
-2...........1!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! -egyszerre üvöltő, sikítozó emberek, dudaszó, tűzijáték és petárda robbanása, pezsgő, ölelkező arcok... Nagyjából így tudnám leírni az ezután következő 20-30 percet. Kezdett nagyon hideg lenni, úgy hogy visszamentünk a házba, hogy folytassuk a bulit. Épp kezdtük volna jól érezni magunkat, amikor kiderült, hogy para van, jönnek haza az ősök, le kell lépni. Most éjjel egykor ez elég gázul jött ki, de hát végül közösen megindult a társaság, olyan majd lesz valami alapon. Az utcán elmentünk egy házibuli előtt, amiről páran megvoltak győződve, hogy jó lesz nekünk és be leszünk engedve, ezért vagy félórán át csöngettek, mire kijöttek és természetesen elküldtek minket. Nem is értem mi hittek, bár tény, hogy részegen nem mindig reális az ember gondolkodása.
-Akkor most mi legyen? -kérdezték tehetetlenül páran.
-Ha nem gond, hogy sétálni kell egy félórát, hozzánk lehet jönni -szólalt meg hirtelen Liam.
-Ezt mért csak most mondod, ember?
-Greg, menj már, örülj, hogy most szóltam.
Így történt, hogy szilveszter éjjel félórát sétáltam a hidegben, majd Liamnél kötöttem ki. Zseniális... Ez is csak velem történhet meg. Útközben Keith és két haverja visszastoppoltak a belvárosba, szóval ők leváltak.
-Jégert? -kérdezte Dan, Keith egyik haverja. Liaméknél ültem a kanapén, próbáltam kicsit fel melegedni, abban a jéger csak segíthetett.
-Jöhet, köszi.
Már landolt is előttem a feles pohár benne a jégerrel. Koccintottunk majd tovább beszélgettünk. Jött a következő kör. Egyre jobb lett a hangulat. A következő kör már nem jéger volt, hanem valami whisky, nem volt rossz, de az utántöltést már visszautasítottam, nem akartam sárgaföldre inni magam. Beszéltünk egy kicsit Liammal és valahogy szóba jött a gibson pengetős nyakláncom, hogy meg van, csak letört belőle egy darab és így nem lehet hordani.
*Gibson nyaklánc= még réges-régen meséltem neki, hogy szeretnék, egy pengető nyakláncot, csak nem gitározom és így furának érezném, erre ő tavaly karácsonykor adta nekem ezt a láncot azzal a szöveggel, hogy hogy ha egy olyan baráttól kaptam aki gitározik, úgy nem gáz hordani.*
Valaki rakott be zenét, úgyhogy végigugráltam pár számot, aztán amikor már nagyon kifáradtam gondoltam körülnézek az emeleten is. Liam szobájában találtam Greget, Bonest és Liamat, valamiről beszéltek épp de láthatóan nem zavartam őket, szóval csendben leültem és figyeltem. Nem igazán azt, hogy miről beszélnek, inkább csak apróságokat, mint például az ágynemű apró mintáját, leginkább bambulásnak lehetne ezt nevezni, nem is figyelésnek. Aztán valami megütötte a fülem.
-Mutass már egy képet az asszonyról -kérte Greg Liamat.
Ő nyomkodta egy kicsit a telefonját, aztán oda tartotta Greg orra elé, aki bólogatva nyugtázta a látottakat, erre Liam Bones felé tartotta a telefont. Ő is bólogatott, mire Liam felém tartotta a készüléket, én meglepődve néztem, azt hiszem kicsit furán, majd reflexből rávágtam:
-Szép a szeme -utalva ezzel a dekoltázsára... De eskű nem bunkósággal, csak sokat lógok fiúkkal, ez nálam reflex. Amint realizáltam, hogy ez nagyon bunkó volt próbáltam javítani a helyzeten -biztos kedves és akkor minden király -plusz egy jól elszínészkedett "őszinte" mosoly.
Kis égésem alatt valamikor a többiek kimentek a szobából, ketten maradtunk Liammal. Felmásztam mellé az ágyra és a barátnőjéről kezdtünk beszélgetni.
-Ő is "apa-parás" -mondta halkan.
*Mint már mondtam apa nem sokat foglalkozott velem, ezáltal nem nagyon bízom a fiúkban, tehát "apa-parás" vagyok. Liam volt az első fiú akivel erről őszintén tudtam beszélni.*
-Ha tényleg az akkor nagyon vegyél vissza magadból és légy türelmes! -oktattam ki egykori legjobb barátomat, akit mellesleg szeretek és sajnos nem csak barátilag. Mégis, hogy tudok folyton ilyen helyzetekbe kerülni??? Áh, mindegy. Még beszélgettünk egy darabig -részeg voltam, nem tudom pontosan belőni, hogy meddig-, amikor matatni kezdett.
-A tied, a Gibson-os helyett -nyújtott felém egy élénk pink pengetőt.
-Ne Liam, nem kéne...
-Mért ne? -kérdezte, apró mosollyal az arcán.
-Mert rád fog emlékeztetni...-feleltem szomorúan.
-Barátság! -tette tenyerembe a pengetőt.
-Köszönöm! -fogadtam el végül és a melltartómba csúsztattam.
*Részegen minden ilyen apró dolgot a melltartómba rejtek, mert onnan nem veszik el, komolyan mondom a legjobb pénztárca! *
Visszamentünk a többiekhez. Későre járt, az az inkább koránra ezért nekiálltunk takarítani. Szegény Liam kétségbeesett arccal nézett körül, a kupin. Hát igen, Keith társasága után nem semmi a takarítás, az az nem olyan vészes, csak a drágáim nem nagyon ismerik a kukát,ezért semmit nem dobnak ki és a szemét hegy mindig nagyon ijesztő, de ha azt kidobálja az ember már látszik is, hogy nem olyan vészes a dzsuva.
-Ne aggódj, nem olyan vészes ez, csak dobjuk ki a szemetet és sokkal jobb lesz -nyugtattam.
Kételkedve, de azért nekiállt velem szemetet szedni, majd amikor végeztünk meglepődve adott nekem igazat.
-Basszus mennyivel jobb így.
-Mondtam, tapasztalat. Na mond meg hol van egy seprű aztán a konyhát bízd rám, te meg menny és kezdj valamit a nappalival.
Elmosogattam, megkerestem a seprűt, felsöpörtem, addig ők felporszívózták a nappalit. Még letöröltem a dohányzó asztalt, aztán fáradtan terültem ki a kényelmes szőnyegen és csukott szemmel hallgattam a zenét. Egyszer csak valaki hozzám ért, mire riadtan nyitottam ki a szemem.
-Minden oké? -kérdezte Liam.
-Persze, csak élvezem a zenét -feleltem mosolyogva.
-Jól teszed -most már ő is mosolygott -köszi a segítséget.
-Nincs mit, tudom milyen Keithék után takarítani...
Pacsiztunk egyet, majd ő tovább ment. Lassan feltápászkodtam, néztem egy buszt és pár sráccal elindultam haza. Hideg volt és minden vágyam az ágyamban való landolás volt.
Hazaérve, megmostam a fogam majd levetkőztem és már feküdtem volna le, csak hogy egy halk koppanásra lettem figyelmes. Körülnéztem, hogy mi lehet az. A parkettámon egy rózsaszín foltot vettem észre, lehajoltam és megláttam az új pengetőmet, ami addigra már teljesen kiment a fejemből. Eszembe jutott, ahogy ott beszélgettünk és hogy nekem adta a pengetőt... Oldalamon fekve, régi emlékeken merengve, még mielőtt átléphettem volna az álomvilág határát egy magányos könnycsepp gördült végig az arcomon át.
1. nap a naplómban
Még mindig karácsony van. Tegnap miután lelépett a család, felnéztem facere, ahol már várt, drága barátom Sissy. Beszéltünk kicsit, neki nem olyan jó dolog ez a karácsony téma, nem mindig boldog a családjában. Ahogy beszéltünk az az érzésem támadt, hogy neki most nagyon nem kéne egyedül lennie, és mellette a helyem, így megbeszéltem vele, ő az anyájával, aztán már taxiba is szálltam. Olyan fél 11 körül már ott is voltam, de direkt nem a házukhoz vitettem maga, hogy séta közben tudjunk egy kicsit nyugodtan beszélni, na meg persze nem utolsó sorban egy szál cigi is jól esett volna. Igen ám, csakhogy épp karácsony van, így nem igazán tudtunk cigit venni... Maradt a tarhálás, amit mondjuk egyikőnk se szeret túlzottan, de sajnos nem maradt más választásunk. Bementünk az Ice-ba (egyik "törzshelyünk", sokat járunk oda csocsózni), hátha összefutunk pár ismerős arccal, akit lehúzhatunk. Bejött, bár csak egy szálat volt pofánk kérni, így felóztunk. Ez is több volt mint a semmi, szóval boldogan ültünk le egy padra és szívtuk el a közös kis szerzeményünket. Láttam rajta, hogy ahogy beszélgetünk egyre jobban és jobban van, aminek nagyon örültem, mert nem szeretem szomorúnak látni. Még mielőtt elindultam egészségtelen mennyiségű csokival tömtem meg a tatyóm, gondolván: még jól jöhet. Most előkaptam egy csomag rumos csokit, amit eszegetni kezdtük. Őszintén szólva nem volt túl jó, de hát "alkohol van benne" címszóval elég rendesen ettük. Na nem vagyunk ám ilyen kis alkoholista jelöltek (bár szoktunk bulizni, ahol néha bizony befigyel alkohol koma is), csak valami fura megszokásból mindig ilyeneken hülyülünk. Hűvös volt, szóval egy idő után már nem nagyon bírtuk tovább és elindultunk hozzájuk. Visszafele úton pár srác megfütyült minket, és mivel cigiztek, mi meg ketten szívtunk egy szálat, pedig szegény Sissy eléggé ki volt, gondoltam egy próbát megér, odafordultam:
-Ha már ilyen szépen fütyültök, nincs kedvetek megdobni egy szál cigivel is?- kérdeztem.
-Bocsi lányok, adnánk mi de nekünk is ez az utcsó.- felelték.
Ha már ott voltunk, leálltunk velük dumálni egy kicsit. Nagyon jó arcok voltak, de mivel továbbra is hideg volt, gyorsan odébb álltunk. Náluk aztán hoztuk a formánkat! Ahogy beértünk, levetettem magam Sissy ágyára és a takarói közé burkoltam magam. Persze ő se nagyon gondolkozott, rögtön rám is ugrott
-Adj takarót Nessa, totál átfagytam -kérte, de csak látszólag kedvesen, viszont én ismerem, engem már nem ver ilyen könnyen át. Tudtam, hogy csak arra vár, hogy nemet mondjak és ő rám vethesse magét és halálra csikizhessen.
-Haha, küzdj meg érte ha kell.
Más nem is kellett. Egy igen érdekes, nála egyénként normális harci kiáltással kezdett el csikizni. Szerencsére bátyám van, így már kicsi korom óta szokom a strapát, most is könnyűszerrel visszavágtam. Az egész csatánk az lett a vége, hogy a takarókba göngyölődve estünk le az ágyról miközben folyt a szemünkből a könny a röhögéstől. Az este további része is ilyen eseményekkel volt teletűzdelve, szóval nem mondhatnám, hogy unatkoztunk.
Tudom ez nem sok és tényleg csak apró pillanatok, de akkor is örülök ha megnevettethetem egyébként nem túl jókedvű barátnőmet. Ez olyan érzéssel tölt el, mintha így egy iciri-picirivel könnyíthetnék a szívén és ez jó. Na ezért van az, hogy nem számít milyen nap van vagy mit csinálok éppen, ha hívnak én igyekszem menni.
-Ha már ilyen szépen fütyültök, nincs kedvetek megdobni egy szál cigivel is?- kérdeztem.
-Bocsi lányok, adnánk mi de nekünk is ez az utcsó.- felelték.
Ha már ott voltunk, leálltunk velük dumálni egy kicsit. Nagyon jó arcok voltak, de mivel továbbra is hideg volt, gyorsan odébb álltunk. Náluk aztán hoztuk a formánkat! Ahogy beértünk, levetettem magam Sissy ágyára és a takarói közé burkoltam magam. Persze ő se nagyon gondolkozott, rögtön rám is ugrott
-Adj takarót Nessa, totál átfagytam -kérte, de csak látszólag kedvesen, viszont én ismerem, engem már nem ver ilyen könnyen át. Tudtam, hogy csak arra vár, hogy nemet mondjak és ő rám vethesse magét és halálra csikizhessen.
-Haha, küzdj meg érte ha kell.
Más nem is kellett. Egy igen érdekes, nála egyénként normális harci kiáltással kezdett el csikizni. Szerencsére bátyám van, így már kicsi korom óta szokom a strapát, most is könnyűszerrel visszavágtam. Az egész csatánk az lett a vége, hogy a takarókba göngyölődve estünk le az ágyról miközben folyt a szemünkből a könny a röhögéstől. Az este további része is ilyen eseményekkel volt teletűzdelve, szóval nem mondhatnám, hogy unatkoztunk.
Tudom ez nem sok és tényleg csak apró pillanatok, de akkor is örülök ha megnevettethetem egyébként nem túl jókedvű barátnőmet. Ez olyan érzéssel tölt el, mintha így egy iciri-picirivel könnyíthetnék a szívén és ez jó. Na ezért van az, hogy nem számít milyen nap van vagy mit csinálok éppen, ha hívnak én igyekszem menni.
2013. december 26., csütörtök
Különös kezdet
Aztán persze ott vannak a fiúk... Na ja, ők ott én itt és nagyon úgy fest, hogy jól megvannak nélkülem. Most nem azt mondom, hogy nincs srác akinek bejönnék, csak persze egyik se Ő. Murphy... -.-" Szóval akkor Ő: Liam-nek hívják és a legjobb barátom volt. Aztán kavartunk, de amikor leültünk megbeszélni, valahogy mindig az jött ki belőle, hogy mi csak barátok vagyunk. Pedig már akkor is szerettem, csak még magamnak se vallottam be. Mire odajutottam, hogy elhittem ezt az egészet, és neki is el akartam mondani, ő pont oda jutott, hogy akkor nem érdeklem, hagy a francba -mert, mint utólag kiderült, én is tetszettem neki, azaz állítólag szeretett, de ki tudja, tőle sose hallottam, csak mások mondják. Ez történt április elején, azóta próbálom elfelejteni, most meg december vége van, hát nem megy túl jól... -.-" Egy suliba járunk és ha ez még nem lenne elég, Greg az egyik legjobb haverja. Na ja, egy igazi mázlista vagyok. Se gáz, az élet megy tovább és én is rajta vagyok, hogy ne álljak meg. :) Azt hiszem ez így kezdet bemutatkozásnak elég! :) Aztán majd igyekszem szorgosan írni kis életem story-át. Nem ígérem, hogy érdekes lesz, de mindent őszintén fogok leírni (legalábbis megpróbálok).